Próbálja ki itt!

Az IngyenHívó ott kezdődik, ahol a Google véget ér

Rólunk írták…

Szilágyi Szabolcs, Computerworld, 2012. január 27.

 

Az IngyenHívó ott kezdődik, ahol a Google véget ér

Nagy az érdeklődés a magyar fejlesztés iránt, határon innen és túl egyaránt.

Gyakran hajtogatott mantra, hogy a válságból kivezető út a hatékonyságnövelésen keresztül (is) vezethet, mégis, sok vállalkozás – különösen a hazai mikro- és kisvállalkozói réteg – megretten, ha újabb szolgáltatások igénybevételére akarják rávenni. Ez ugyanis költséget jelent, ami igaz is, azt viszont már nem látja át, hogy mi jár ezzel a költséggel. Körültekintően megválasztott segítséggel vagy más kiadásain képes jelentősen spórolni, vagy képes akkora forgalombővülésre, ami nemcsak, hogy ellensúlyozza új kiadásait, de bőséges megtérüléssel kecsegtet.
 
„Az Ingyenhívó ott kezdődik, ahol a Google véget ér”

 
Így foglalta össze a szolgáltatás ars poeticáját Faragó Péter, a Skawa Innovation alapítója és társtulajdonosa. Az Ingyenhívóval bíró szolgáltatások iránt érdeklődőnek költségektől mentes hívást tesz lehetővé; gyakorlatilag hasonló elven működik, mint egy zöld szám. Ezen keresztül az internetező a meglátogatott weboldal termékei, szolgáltatásai iránti személyes érdeklődését tolmácsolhatja a tulajdonosnak.
 
A hagyományos VoIP kliensekkel – Skype, Messenger stb. – szemben nem kíván telepítést, öt éves fejlesztőmunka eredményeként saját Flash-megoldást kínál a cég. Emellett bátran skálázható, gyakorlatilag tetszőleges mennyiségű hívás kezelését képes megoldani, illetve hatalmas előnye, hogy mikrofon nélkül is használható. Utóbbi esetben a felhasználót – telefonszámának megadását követően – a saját telefonján keresztül köti össze ingyenesen az ügyfélszolgálattal; ezzel a funkcióval elérhető, hogy még Flash-szegény környezetben (például iPaden vagy iPhone-on keresztül) is használható az Ingyenhívó.
 
Faragó szerint a havidíjas szolgáltatás megtérülése napokban mérhető, jól jelzi az alacsony költséggel elérhető magas hatékonyságot az, hogy már megkezdődött az Ingyenhívó nyugat-európai terjeszkedése, első körben Angliában és Hollandiában. A vállalatvezető kiemelte, hogy ezeken a piacokon igen kevés edukációra van szükség, szemben a hazai környezettel, az ottani vállalatok gyorsan felismerik pozitívumait. Ugyanakkor a Kárpát-medencében megvan a magyar nyelv előnye, általa elérhetők a határon túli közösségek is. Mindemellett már folyik a szlovák és a román nyelvi változatok fejlesztése.
 

 

A cikk további részét itt olvashatod: Computerworld, 2012.01.27

 

Elfelejtett Jelszó

Kérjük adja meg a regisztrációkor használt email címét.

Bejelentkezés

Elfelejtett Jelszó

Regisztráció

Kérjük ügyeljen arra, hogy a *-gal jelölt mezőket kitöltse.
Javasoljuk, hogy jelszavát 3 havonta változtassa meg; minimum 8 karakter hosszú legyen, tartalmazzon kisbetűt, nagybetűt számot és minimum 1 különleges kataktert.

Adatok lekérdezése

Az adatokat elküldtem a szervernek, kérlem várjon!